Dictated by Ivan Mikhailov of Ulengurt village, recorded in Kazan, 1885
The Akaska is the greatest festival of the Udmurt calendar — a seven-day spring celebration beginning at the same time as the Russian Easter, older than any Christian influence and rooted in the pre-Christian agricultural religion of the Kama River basin. The name survives alongside an older term, surám, still remembered by the elders; the cognate festivals surüm (Mari) and surtu (Chuvash) attest to a shared Volga-Uralic ritual stratum predating the arrival of Orthodoxy.
This description was dictated by Ivan Mikhailov of Ulengurt village (Tatar: Tübön-Uca) in the Mamadysh district of the Kazan governorate, during fieldwork by the Hungarian linguist Bernát Munkácsi in early June 1885. Mikhailov describes the festival as practiced in his own village — a first-person ethnographic account of extraordinary precision, covering the preparation, the prayers, the rogoj-riding to drive out the devil, the goose-feast, the meadow porridge-cooking, and the field-blessing that concludes the festival on the seventh day.
No English translation of this text has previously been published. It is published in Munkácsi's Votják népköltészeti hagyományok (Udmurt Folk Poetry Traditions, Budapest, 1887) as Section X — Az Akaska ünnep leírása (Description of the Akaska Festival), pp. 169–176. The Udmurt source text is presented first, followed by Munkácsi's Hungarian translation; both are given here in full.
The Akaska Festival Day
The Akaska festival is the greatest festival of the Udmurt people. They begin this festival at the same time as the Russian Easter and celebrate it for seven days, continuously resting from everyday work, playing, and laughing.
The First Day: Preparation
On the first day they brew beer and spirits, bake scones and flatbreads, slaughter goats — and so prepare for the festival. In the afternoon the young men go with the girls to the meadow; there, singing and dancing, they play various games: the lud-game and tag. In the evening there is usually a procession. During this procession the girls and young men go from the lower end of the village to the upper end, visiting every house, playing the fiddle, singing, and dancing. After the procession the young people carry wood into every house. With that carried-in wood they bake pancakes in the morning.
The Second Day: Prayer to Inmar
On the second day, with the baked pancakes and porridge, they pray to Inmar in the yard, asking that he give them soundness, health, grain, sustenance, and warm rain. Then, going inside, they eat the offering-pancakes and porridge. After a short time, going to the mudor with scones, meat, beer, and spirits, they begin to pray again. In their prayer at this time they speak as follows:
Oh my great Inmar, my Lord Inmar, my creator, my sustainer! Ordain that we may celebrate in peace, without noise or tumult, this year's Akaska that has come. My exalted Mudor! Give us soundness, health, fortune, and success! Let me live with good healthy children! Save me from sickness! Grow well my sown grain, my sustenance — let it grow to thirty or forty ears! Give warm days, warm rains: do not send wind! Ordain that I may eat and drink my grain and my sustenance, working in good cheer! Accept the duck I have offered up; keeping the remaining livestock safe and sound — prosper them all successfully. We do not always have time to pray — therefore only do not forsake us!
The duck offered in this prayer may be slaughtered at any time during that year. Whenever they slaughter it, they always say: "May Inmar hear our prayer, may he see it, may he not forsake us!"
After praying at the mudor, the people from every house go to the threshing-floor, to the great and sacred kwala. In the middle of this sacred kwala a fire burns; around the fire stand the sacrificial priest and the praying people. While praying, the sacrificial priest throws the first portion of the drink, food, spirits, and beer into the fire, and then tastes it himself. After the prayer, the remaining food and drink is brought home by the worshippers and consumed with their families.
The Rogoj-Beating: Driving Out the Sajtan
From morning until midday the rogoj-beating takes place. The elders call it the surám-beating.
During this rogoj-beating the young men mount their horses and gather at one end of the village. After gathering, they ride from one end of the village to the other — the entire length of the settlement — crying: Rogoj, rogoj! — and meanwhile beating the rooftops and fences with sticks. With their cries — so they say — they drive out the Sajtan!
After riding through the entire village on horseback, the riders go to the meadow. There they throw their sticks into the stream, saying: "Together with the sticks we cast the Sajtan onto the water!" Then they fire guns; with the sound of their shots, they say, they frighten the Sajtan.
The Afternoon Procession
In the afternoon there is a very merry celebration and a procession on horseback. The young men ride on horses; the girls and women go with kéreé-harps from house to house, singing and dancing. With them go some of the elders, and these elders stand at each threshold praying with pancakes, eggs, and egg-flatbread to Inmar, that he guard this house from misfortune and fire. After the prayer, the master of the house brings food and drink for the revellers. The elders taste it first, then it is shared among the young men on horseback. During the procession they also collect eggs and kerchiefs as prizes for the horse-racers. These kerchiefs are collected only from those who married this year or took a wife this year. After the procession the young men and girls ride to the fields on horseback to circle the fields. After circling the fields, the horse-race takes place; the collected kerchiefs are given to the best riders. In the evening, some houses begin games again; they do not finish until dawn.
The Third and Fourth Days: The Goose-Feast
On the third and fourth days the elder men and women have their merry festival. They call this festival the lúd-lakoma — the goose-feast. The village divides in two: one half cooks geese and invites as guests those from the other half who did not prepare a goose-feast. The elder men and women go from house to house with fiddle and kéreé-harp; in every house they feast with spirits, beer, and brandy. On the next day the other half of the village holds the same goose-feast. During this goose-feast the young men and girls gather in one house to play and dance.
The Fifth Day: Porridge on the Green
On Friday the porridge-cooking on the green takes place. During this porridge-cooking the girls and young men go about with kéreé-harps and fiddles, collecting groats, meat, butter, milk, and eggs. When everything is collected, the people from every house go to the meadow with cups and spoons to cook porridge and pray. This porridge is cooked in a very large cauldron until toward evening. While the porridge is cooking, the girls and young men play, and the elders sit on the ground and talk.
Toward evening, when the porridge is ready, some young men mount horses and ride to the village to fetch the argés-guests. These argés-guests are the eldest man and the eldest woman among those elders who have not yet sat as argés at the sacrifice. When the argés-guests arrive on horseback, the elders begin to pray. After praying, they take their cups and go to the cauldron. After ladling out the porridge, they sit on the grass and eat. The argés-guests do not go to the cauldron themselves; others bring porridge to them in cups and set it before them. After the porridge is eaten, they carry the remainder home and return to the village.
The argés-guests and some of the girls and young men gather in the sebet-house. This sebet-house is held each year in a different house along the length of the village, in turn. In the sebet-house the elders feast, and the girls and young men play and sing to fiddle and kéreé-harp. Before they leave, the girls sing various songs to the young men.
The Seventh Day: The Renewal
On the seventh day comes the renewal — likely the ritual introduction of the coming season of field work. Rising in the morning, the young men collect meat, butter, groats, and eggs. After collecting, they divide these into three portions: the first portion they send to the fallow field, the second to the rye field, the third to the oat field. Then the young men go out to each field in groups of three or five to pray. After praying, they cook the collected food and eat it, offering sacrifice to Inmar — and so they "renew."
Thus they celebrate the Akaska festival.
Field notes. Recorded in Kazan, in the first days of June 1885, from the account of Ivan Mikhailov, who describes the festival and customs of his own village, Ulengurt (Tatar: Tübön-Uca). The village is in the Mamadysh district of the Kazan governorate.
On the surám. Munkácsi observes that the older name surám-beating, preserved only among the elders, is cognate with the Mari festival surüm and the Chuvash festival surtu, whose ceremonies — as described by Kuznetsov and Magnitsky — closely resemble the Akaska. He infers that the festival was once called surám, and that this older name was displaced by Akaska for some particular reason now forgotten.
On the lud-game. As Mikhailov describes it: young men and girls hold hands in a circle and spin; in the center a girl and a boy turn and sing the ludáz méskél karéttamó song. Then they separate and take up the smaller ones in pairs, lifting them. Sor-débon (tag): one pair stands together as the two débo (pillars); a third stands before them as the sor-débo (middle pillar). The pair runs apart; if the middle-pillar catches one, the other becomes the new middle-pillar.
On the argés. The argés-guests are the highest-honoured elders at the meadow ceremony — the oldest man and woman who have not yet served in this role. They do not fetch their own porridge; it is brought to them. The role rotates through the village elders over the years.
On the renewal. Munkácsi notes that Borisz Gavrilov's description (p. 157) of the Akajaska or gari-potton festival also mentions a sacrificial ceremony in the fields that opens the sowing season — confirming that the seventh-day "renewal" is the ritual inauguration of agricultural work.
Colophon
This is the first known English translation of this text. It presents a complete ethnographic description of the Akaska — the greatest pre-Christian festival of the Udmurt people — as practiced in Ulengurt village in the Mamadysh district of the Kazan governorate in the 1880s. The text includes the only recorded Akaska prayer to Inmar, the description of the rogoj-riding (the mounted expulsion of the Sajtan from the village), the goose-feast, the meadow porridge-cooking with the argés-guest ceremony, and the seventh-day field-blessing that closes the festival.
Blood Rule declaration: Translated from Udmurt source text (Munkácsi's 1887 phonetic transcription) using his Hungarian prose translation as an interpretive bridge. The derivation is Udmurt → Hungarian (Munkácsi) → English. No published English translation of this text exists or was consulted. The translation follows the gospel register: plain, direct, warm.
Compiled and formatted for the Good Work Library by the New Tianmu Anglican Church, 2026.
🌲
Source Text: Az Akaska ünnep leírása (Description of the Akaska Festival)
Udmurt source text in Munkácsi's phonetic transcription and Hungarian translation, from Votják népköltészeti hagyományok, Budapest, 1887, pp. 169–176. Both presented here for reference, study, and verification alongside the English translation above.
Udmurt Text (Munkácsi's phonetic transcription)
Akaska-duon.
Akaska-duon urt-mortjoslan (én badgém duómé, ta duonüz due paskaan coc kuékésa sízem nénal ortéitoé jalan-géná dal kársa, sedesa, serákfasa — d'uo. azlo nénalaz sur-arak piistésa, biskilijos, dusmakjos pezesa, takajos vandésa — dasasko duorili. lém-Sér-berá néljosén vuám jiijos uoé-véla poto; ötén kértfasa, liktésa türlé iédonam sédo: ludan-no, sor-débodn-no. iét dumsan lua. ta dumsan dérja néljos-pijos gurtlán ulla palásán kuékésa vanna pal gurt-puna vutoé kubézan sedesa. kértfasa, van korkan áktésa — vetlo. dumsan betmiun-bera pinal-pijos korkaié bédá pu pértésa vetlo. so pértám puán éukna taba-naú péto.
Kékáti nénal péiám tabanan-no zukan gidk-aéén Inmarlé viisasko, «süllel, tazalék, duáz-nanöz, sünét zorzii med éotoz val!» — sasa. so-berá ta vüsaskám tabandz-zukaz korka pérésa sio. é£ét ulam-bera biskilijan, sil'an, surdn-arakán modora ménésa nosik viiéaékéné kuckó, vüs-kéljoséniézé ta-dérja taéé suo:
«Ej badgém Inmará, ósto Inmará, kéldisá-vordisá! arsén léktdm Akaskamaz tenéslégén, kauya-kivaratdk duéné med kéldétod val! bédgém Mudorá! süllek, tazalék, sudda-burdá sot mitemlé! dec-taza nélan-pijan ulmon kar! cerlis mozmété! kizdm dumá-nanma bur potté, kwamén-nitdon sepo luésa med budoz! Sünét nénaljos, sünét zorjos sot, tülüz an lez! dumdz-naúmdz dec mélkédán uzasa, éiéné-duéné kéldété! siziim ciizmd kábel baste, kél'dm pudoáz-térlékáz sül karésa, vanzá-no daltété! dalán vüsaskéné um vuekiskd, so-ponna mil'eméz an kusté val!»
Ta vüé-kélén éiiám ciizáz so árén kot'-ku lua vandéné. vandé-jalan «Inmar mil'eském vüsmáz med kéloz, med adjoz, aémáséz med az kusti!» — suo.
Mudorén vüéám-berá van korkas murtjos éédán-nanan, arakán-surán ikema, bedgém kwala menő. ta bédgém kwalalan soraz tél éua; tel kot éré a sulto kurbon-éizié murtán vüéaékié murtjos. vüéaékésa kurbon-éizié mart sédlié-nanlié, praklié-surlié tir-velza tela kustá, so berá aciz verja. vüéaékdm-berá kél'ám sédaz-nanaz vüéaékié murtjos korka bertésa semnajosénézé sio.
Séd-dérisán lém-siroé rogoj-sukkon lua. peresjos tajá «surám sukkon» — susa veralo. ta rogoj-sukkon dérja piúaljos val-vélá puksésa ódig gurt-puná tukaéko. l'ukaskám-berá ta gurt-puniéan muzon gurt-puna vutoz bédás gurt-vamán «rogoj, rogoj!» ceraktasa, bodéjosén lepátjoséz, zaborjoséz zugésa — vetlo. «rogoj, rogoj!» ceraktasa, sojos «Sajtanáz uttaékom!» — susa veralo. bédás gurtáz volán vetlésa bédtám-berá val-viliéjos voz-vélá méno. tatén zugésa vetlám bodéjossas surá érgétjalo «Sajtanáz bodijiin-valéá vu-vélti leéiékom!» — susa. so-berá piéaljosén ébélo, ébám kwarajánézé «Sajtanáz kurdariskom!» — susa veralo.
Lérmšir-berá tuz suldér sédon, valán d'umsan lua. pinal-pijos val-vélén, nel-késnojos kéreéán korkaéán korkaja kértfasa, aktésa vetlo. so jósén vetlo kud-ká peresjos-no. ta peresjos korkalé-bédü baskír veién taba-nanán, kurag-pézdn, kurág-péz-tabaan Inmarlé viisaéko: «ta korkajaz érodlis, téttié-pulié med voénialoz!» — susa. vüéaskám berá korka-kuzo éionáz-duonáz vaja d'umsasjoslé. ta sionüz-d'uonáz cén aéla-ik vüéaskis peresjos verjalo, so berá val-vélén pukis pinaljoslé l'uko. valán dumsaké kurág-pézjos-no bar-késátjos-no l'ukalo vol vortétisjoslé tütane. ta ban-késátjoséz sojoslis-géná'k l'ukalo, kin tud hiziz liba tuéi késno baétiz. d'umsan-berá pinal-pijosén néljos val-vélén husija méno busijáz kotérjané. busijáz kotérjam-berá valán rortéton lua; lukam ban-késátjoséz dec vortétisjoslé soto. sét kud-ka korkan nosik sédéné kuckó, kivaé zardétoz ug bédto.
Kiiúmáti, nuláti nénal peres murtjosén késnojoslan suldér duonzé lua. ta d'uonáz «faifág-séd» — susa veralo. gurt keklé ïukiská; og pal-punaz $a$agjos piisto, muzon pal gurt-puniié gatfág-séd karémtájoséz kunojoslé iit'o. peréi murtjos, késnojos kubézán, kéreéán korkaiian korka vetlo; korkalé-bédá $a$ágán, surán, arakán sektaéko. muzon nénal mázon gurt-punén itta tazé-ik $a£ág-iéd. ta $a£éd-dérja pijos-néljos ódig korka l'ukaikésa éédo, akto.
Arna-nünal guS-dor-éuk-piiéton luá. ta Sukspüéton-dérja néljos-jójos kéreéán, kubézán dumsasa, kenér, sil', rüj, did, kurák-péz l'ukalo. l'ukam-berd van korkas murtjos tüstiján-puniján voé véld zuk piiétésa vüéaikéné méno. ta éukáz tuz badgem purtiján Sétla-pal vutoé püéto. zuk vutoé néljos-pinaljos sédo, peresjos musem-véla puksésa veraéko. Sétla-pal zuk vuám-berá kud-ká piéaljos val vélá puksésa gurtá targésjoséz iit'éné minő. ta «argésjos»: din pereskás pijos-murtán késno-murt argés l'uksamtd peresjos poikén. argésjos val-vélén léktám-berá peresjos vüéaékéné kuéko. vüéaékám-berá tüstézds kutésa purté-dorá méno. purtiié Sukáz Sutám-berá voé-véla puksésa sio. argésjos assás purté-dorá Suklé ug méno, sojoslé muzonjos tüétiján uajésa pukto. Sukáz siám-berá kelámzá korka nuésa berto. argésjosén ézét néljos-pijos sebet-korka l'ukasko. ta sebet-korka arlé-bédá gurt-kuza rádán muzon korkan luá. sebet-korkan peresjos sektaéko, néljos-pijos kubézán, kéreéán kérgasa ákto. koskon atfazé néljos pijoslé türlé kértfan-kéljos kérgalo.
Sizémáti nunal «vétdiékon» luá. éukna sultésa pijos sil, rüj, kenér, kurák-péz l'ukalo; l'ukam-berd sojoséz küú l'ukdtlé l'uko: aélo l'ukdtsd lezo takér-busijá, kékátizá geg-busija, künmátizá iezé-busijá. so-berá vuám pijos busélé-bédá küin cosán, vit' cosán vüsaékéné méno. vüéaékám-berá lukam sionjos piistésa sio, Inmarlé kurbonaz siéésa véldiéko. Akaska-d'uondz tazé ortcéto.
Hungarian Translation (Munkácsi)
Az Akaska ünnep.
Az Akaska ünnep a votjákok-nak a legnagyobb ünnepük. Ezen ünnepet az orosz húsvéttal együtt kezdvén meg hét nap elteltéig folytonosan csak pihenve (t. i. a köznapi munkától), játszva, nevetgélve — ünneplik (tkp. isszák). Az első napján sört, pálinkát főzve, pogácsákat, lepényeket sütve, kecskéket levágva — készülgetnek az ünnepre. Délután a legények (tkp. az érett, serdűlt fiúk) a leányokkal a rétre mennek; ottan énekelve, tánczolva különféle játékot játszanak: a lud-játékot (tkp. lud-dal) is, a fogósdit (tkp. a közép-oszloppal, t. i. — való játékot) is. Este séta szokott lenni. Ezen séta alkalmával a leányok és legények a falunak alsó felétől kezdve a felső részbeli faluvégig járnak minden házban hegedűvel játszva, énekelve, tánczolva. A séta befejezése után a fiatalok minden házban fát hordanak be. Azon behordott fával reggel palacsintát sütnek.
Második napon a sütött palacsintával és darával az udvaron Inmar-nak imádkoznak, hogy épséget, egészséget, gabonát, életet adjon, hogy meleg esőjét adja! — Azután ezen áldozati palacsintát, kását — a szobába menvén, megeszik. Kevés idő mulva pogácsával, hússal, sörrel, pálinkával a mudor-ba menvén ismét imádkozni kezdenek. Imádságukban ezen alkalommal így szólnak:
«Oh nagy Inmar-om, Ur Inmar-om, teremtöm, fenntartóm! Intézzed, hogy ez esztendőben megjött Akaská-nkat békességben, lárma, zaj nélkül ülhessük. Fölséges Mudor-om! épséget, egészséget, szerencsét, sikert (tkp. szerencsédet, javadat) adj nekünk! Tedd, hogy jó egészséges gyermekkel élhessek! Betegségtől ments meg! Elvetett gabonámat, életemet növeszd ki jól; hadd nőjjön meg harmincz-negyven kalászossá (válván)! Meleg napokat, meleg esőket adj: szelet ne küldj! Intézd, hogy jó kedvvel munkálván gabonámat, életemet ehessem, ihassam! Felajánlott kacsámat fogadd el, a megmaradt lábas jószágot éppé tevén — fejleszd sikeresen mindnyáját. Mindig nem érünk rá imádkozni, azért csak ne hagyj el bennünket!»
Ezen imádságban felajánlott kacsát bármikor le lehet vágni azon évben. Midőn levágják, mindig [azt] mondják: Inmar hallgassa meg, lássa meg imádságunkat, magunkat ne hagyjon el!
A mudor-ban [való] imádkozás után az emberek minden házból a szérűre, a szentséges (tkp. fölséges, nagy) kwa-ba mennek itallal, étellel, pálinkával, sörrel. Ezen szentséges kwa közepén tűz ég; a tűz körül állanak az áldozatot felajánló ember (t. i. a pap) és az imádkozó emberek. Imádkozván az áldozatot felajánló ember az italból, ételből, pálinkából, sörből a fölszínen levő részt (tkp. telijét, tetejét) a tűzbe dobja, azután megkóstolja maga. Az imádkozás után a megmaradt italt, ételt az imádkozó emberek haza térvén, elköltik családbelijeikkel.
Reggelitől délig szokott lenni a rogoj-verés. Az öregek ezt «surám-verésnek» nevezik. Ezen rogoj-verés alkalmával a fiatalok lóra ülvén, az egyik faluvégre gyülekeznek. Összegyűlésük után ezen faluvégtől a másik faluvégre való érkeztükig egész faluhosszant járnak s így kiáltoznak: rogoj, rogoj! — mi közben: pálczákkal verdesik a háztetőket és kerítéseket. Kiáltozásukkal — úgy mondják ők — a Sajtan-t kergetik! Miután az egész falut lóháton bejárták, a lovon ülők a rétre mennek. Itten pálczáikat, a melyekkel csapkodtak, a patakba dobálják, így szólván: a pálczával együtt Sajtan-t is a vízre eresztjük! Azután puskákkal lőnek; lövésük hangjával, azt mondják, hogy a Sajtan-t ijesztik!
Délután igen víg játék, lovon való séta szokott lenni. A legények lovon, a leányok, asszonyok kéreé-hárfával házról házra járnak énekelve, tánczolva. Velük jár néhány öreg is és ezen öregek házanként a küszöbön állva, palacsintával, tojással, tojáslepénynyel Inmar-nak imádkoznak, hogy ezen házat őrizze meg a bajtól, tűzvésztől. Az imádkozás után a házigazda ételt italt hoz a sétálóknak. Ezen ételt, italt legelőbb az imádkozó öregek kóstolják meg; azután szétosztják a lovon ülő legényeknek. A lovon való sétálás idején tojásokat és keszkenőket is gyűjtenek, versenydíjúl fizetni a lófuttatóknak. Ezen keszkenőket csupán azoktól gyűjtik, kik az idén férjhez mentek (tkp. elfutottak, t. i. a szülői háztól), vagy az idén feleséget vettek. A séta után a legények és leányok a mezőre mennek lovon, hogy körüljárják a mezőt. A mező körüljárása után szokott lenni a lóval [való] futtatás; az összegyűjtött keszkenőket a jó futtatóknak adják. Este némelyik házban megint el kezdenek játszani; hajnal hasadtáig (tkp. az időjárás hajnalodtáig) nem végzik be.
Harmadik [és] negyedik napon az öreg embereknek és asszonyoknak szokott lenni víg ünnepük. Ezen ünnepet lúd-lakomá-nak nevezik. A falu ketté oszlik; egyik felén (tkp. félvégén) ludakat főznek és vendégekűl hívják a falunak másik feléből azokat, kik nem készítettek lúd-lakomát. Az öreg emberek és asszonyok hegedűvel és kéreé-hárfával házról házra járnak; minden házban rúddal, sörrel, pálinkával vendégeskednek. Másnapon a másik faluvégen van ugyancsak így a «lúd-lakoma.» Ezen «lúd-lakoma» idején a legények, leányok egy házba gyülekezvén játszanak, tánczolnak.
Pénteken szokott lenni a «gyepen [való] kásafőzés.» Ezen kásafőzés alkalmával a leányok és legények kéreé-hárfával, hegedűvel sétálva darát, húst, vajat, tejet, tojást gyűjtenek. Miután össze van gyűjtve, az emberek minden házból csészével, kanállal a rétre mennek kását főzvén imádkozni. Ezt a kását egy igen nagy üstben estefeléig főzik. A kása elkészültéig a leányok és legények játszanak, az öregek a földre ülvén beszélgetnek. Este felé a kása elkészülte után, néhány legény lóra ül s a faluba megy az argés-okat elhívni. Ezek az argés-ok a legöregebb férfi és nő azon vének közül, kik még argés-t nem ültek [az áldozatnál]. Miután az argés-ok lovon eljöttek, az öregek elkezdenek imádkozni. Az imádkozás után csészéjüket fogván, az üsthöz mennek. Miután a kását az üstből kimerítették, a gyepre ülvén megeszik. Az argés-ok nem mennek maguk az üsthöz a kásáért; nekik mások hozzák csészével s oda teszik [elibük]. A kásaevés után a maradékot haza vivén, visszatérnek a faluba. Az argés-ok és egynéhány leány meg legény a sebet-házba gyülekeznek. Ez a sebet-ház faluhosszant minden évben sorban más más házban szokott lenni. A sebet-házban az öregek vendégeskednek, a leányok és legények hegedűnél, kéreé-hárfánál énekelvén játszanak. Mielőtt elmennek, a leányok a legényeknek különféle dalokat énekelnek.
Hetedik napon szokott lenni a «megújítás» (valószínűleg a mezei munka megújítását bevezető szertartás). Reggel fölkelvén a legények húst, vajat, darát, tojást gyűjtenek; gyűjtés után három részre osztják: az első részt az ugar mezőre küldik, a másodikat a rozsmezőre, a harmadikat a zab mezőre. Azután a legények (tkp. serdülő fiúk) mindegyik mezőre hármával (tkp. három együtt), ötével kimennek imádkozni. Az imádkozás után megfőzvén az összegyűjtött ételeket, megeszik [a] Inmar-nak áldozatot ajánlva «ujítanak». Így töltik el (tkp. mulatják el) az Akaska-ünnepet.
Följegyeztem Kazánban, 1885 június hava első napjaiban Ivan Michailov előadása után, ki benne saját falujának, Ulengurt (tatárúl: Tübön-Uca)-nak ünnepét és szokásait vázolja. A nevezett falu a kazáni gubernium mamadési kerületében van.
Source Colophon
Source text from Bernát Munkácsi, Votják népköltészeti hagyományok (Udmurt Folk Poetry Traditions). Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1887, pp. 169–176. Public domain (author died 1937; publication 1887). Accessed via archive.org (identifier: votjknpklt00munk). Staged by Source Text Scout, 2026.
🌲